Tök jó lenne holnap színházba menni, a darab hétkor kezdődik, nem tudok odaérni, bárhogy számítok is.
A dolog megoldódna, ha apám értem jönne kocsival, ami nem nagy dolog, mert úgyis jön ő is. De nem, nem hajlandó eljönni. Ez a program is ugrik.
Na mindegy.
Újabb munkanap. A dobozhajtogatás pár óráig mennyei volt, de utána oda kellett ülni a szalaghoz, az viszont finoman szólva kurva szar. Mindegy, kibírtam.
Még 4 alkalom van hátra. Fontolgatok amúgy egy éjszakai műszakot is, az kicsit jobban fizet (710/óra, ami diákmunka-viszonylatban szinte kiemelkedő már), de ahhoz idegek kellenek. Én a heti két napba is beledöglök, van, aki hetente öt napot jön nettó 130-ért, de számomra a minimum túlteljesítése az örökkévalóság megkísértése lenne.
Ezek igen mozgalmas napok voltak.
Hétfőn szerencsére nem voltam beosztva, de ugyanúgy kora reggel keltem, hogy elintézzem a tüdőszűrést a munkához. A rendelés nyolckor kezdődik az Uzsoki utcaiban, ami itt van egy köpésnyire, oda is mentem 07.50-re – tíz perccel nyitás előtt -, de huszonhatodik voltam a sorban. Fél tízre be kellett mennem a belvárosba, így vártam húsz percet – még így is csak tizenkilencedik voltam -, de eredmény híján otthagytam a kócerájt, kicsit dühöngve.
Beszaladtam a Fővám térre, leadni a jelenléti ívemet, majd akartam venni a csarnokban epret, de csak ötezresem volt, azt meg nem akartam felváltani. Így ugrott a gyümölcs, helyette bementem a suliba a matekért, majd vissza a Fővám térre orvosi vizsgálatra, ahol még a nevem se kérdezték meg, csak pecsételtek összevissza. Tőlem aztán.
Gyorsan haza, aztán vissza az Uzsokiba. A rendelés kettőkor kezdődött újra, fél kettőre már ott voltam (hetedik a sorban). Ezt már kivártam, a vizsgálat pedig mindössze 50 másodpercet vett igénybe, fasza, meg is oldottuk. Papírt holnap adnak elvileg, legalábbis szerdát mondtak, csak reménykedni merek, hogy erről a hétről van szó.
Ismét haza, egy kicsit tudtam aludni is. Majd mentünk szerenádozni a matektanárunkhoz Pesthidegkútra (ennél messzebb talán nincs is városrész tőlünk, de a neve ellenére Budán van), kilencre értünk oda, és fél egyig maradtunk, ami azért vicces, mert az éjszakai busz óránként jár.
Időre mentünk, jött is a busz – amivel az Astoriáig jöhettem volna -, de csak Hűvösvölgyig vitt, mert onnan járatszám-változtatás keretében Solymárra indult. Ez zseniális, éjjel egykor igen lenyűgöző Hűvösvölgy látványa, csak zavart a tudat, hogy ötkor el kéne indulnom otthonról. Elindultunk gyalog a villamossíneken, de azután mégis inkább átmentünk az autóútra, mert kevésbé volt félelmes. Gyalogoltunk négy-öt megállót, majd felszálltunk valami buszra – amúgy ezzel kellett volna jönnünk. Innen Astoria, háromra haza is értem, rögtön el is aludtam, és egyhuzamban másfél órát szundikáltam, hogy 4.30-kor felkeljek.
Olyan fáradt voltam, hogy majd elájultam, de egy kávé segítségével mégiscsak kivánszorogtam a negyed hatos buszhoz, hogy elmenjek Újpestre. A mai munka igazából kellemes is lehetett volna: eleinte címkéket ragasztgattunk cipőpasztás üvegekre és beszélgettünk, ami könnyű és elfogadható, csak sajnos véges.
Utána létezésem legértelmetlenebb órái következtek: déltől fél hatig ugyanis az volt a feladat, hogy ötszázasával bedobozolt illatszeres lapocskákat ellenőrizzünk, nem szakadtak -e, olvasható -e rajtuk az írás. Egy raklappal csináltunk (250.500 darab), amik közül 17 (!) olyan volt (a negyedmillió között!!), ami nem felelt meg a követelményeknek. A többi puszta időelbaszás volt, és bár jól szórakoztunk néha, az orrfacsaró pacsuliszagban főni annyira szar volt, hogy a végén gázmaszkot is kaphattunk, ami sokat nem segített, viszont megizzasztott, le is vettem. Ez a munka annyira értelmetlennek bizonyult, hogy nehéz volt kellő motivációt vinni bele. De üldögéltünk, piszmogtunk, elvoltunk, lehetett volna rosszabb is.
Na, fél hétre valahogy bevánszorogtam a suliba, de ekkorra már olyan álmos voltam, hogy kétszer is elaludtam a metrón. Megnéztem a töri írásbelit, kicsit elképedtem, mert az eredmény (87%) nem volt a legfényesebb, tulajdonképpen nagyon is nem, szégyelltem magam. Az esszék jók lettek, de a teszten sok pontot elbasztam, hála az EU intézményeinek és egyéb dédelgetett gyöngyszemeknek, amiket ezentúl mindig édes anyjuk nevével egyetemben fogok emlegetni. Ez az eredmény egyszerűen kiábrándító, már csak a hétfői magyarra vagyok kíváncsi.
Ha nem alszom mindjárt, menten agybajt kapok. Jó éjt.
No, bementem megtekinteni a matekérettségim. 92% lett.
Különös nyugalmat érzek.
(Kicsit az Oktatási Hivatalt is minősíti, hogy írott jeles fakad az én mérhetetlen tudatlanságomból is).
Nem tudok mit írni.
Hétfőn és kedden matek-töri írásbeli megtekintés, megalapozza a hétre a jókedvem. Vagy a rosszkedvem.
Egyik osztálytársam az érettségije felét ceruzával írta.
Ez tényleg hülye. Szegénykém.
A mai munkanap a vártánál tűrhetőbb volt: nem szalagnál kellett ücsörögni, inkább rakodni és meózni ilyen szarokat. Persze az izgalomfaktor itt sem túl magas, de azért egy fokkal jobb.
Ennyi volt a hétre. Legközelebb szerdán megyek.
Végre itthon.
Hát ez a munka kurvára szar. A 10 és fél órás munkaidő még hagyján, de olyan istentelenül unalmas ez a dzsob, hogy már a harmadik órában meg akartam magam ölni. Ülsz egy futószalag mellett, négyesével jönnek kis mosóporos tasakok, és tizenkettőt kell beleraknod egy dobozba.
Megcsináltam egyet: oké.
Megcsináltam ötvenet: oké.
Megcsináltam kétezret, de már az ereimet készültem felvágni.
Holnap megyek még, szerencsére csak két alkalommal kell a héten. Összesen még hétszer.
Lehet, hogy holnap dobozt hajtogatok, felüdülés lenne.
Jelentkeztem életem első diákmunkájára, remek állásnak tűnik: hajnaltól kora estig mosópor és szappancsomagolás. Nem fizetnek valami sokat (a 10 órás műszakért kb. 6000 forintot nettóban), egy héten legalább kétszer kell majd menni, ráadásul ki a fenébe, körülbelül másfél órával azelőtt, mintha nulladik órára mennék.
Nem hiszem, hogy a mosópor felett fogok megöregedni.
Szörnyen idegesít az osztály; -és évfolyamtársaim, valamint egyéb ismerőseim véleménye. Menjünk ki Nyugatra, mert ott a csapból is madártej folyik, és egy szalagmunkából is jól fogsz élni. Mindenki azt gondolja, hogy jaj, itthon hű de szar minden, de ahogy kimennek Angliába, Németországba vagy Amerikába, egy csapásra minden hipp-hopp megváltozik.
Miért gondolja ezt mindenki? London külvárosaiban patkányok rohangálnak az utcán, a New York-i Harlem pedig olyan, mint a Blaha környéke ezerszeres nagyításban. Lehet azzal érvelni, hogy az egy főre eső GDP és az életszínvonal magasabb, ami igaz. De a bevándorlók általában nem élnek túl jó körülmények között, és a fizetésük sem valami sok. Engem mérhetetlenül irritál az a tény, hogy mindenki el akar menni, külföldre akar menni, tanulni, dolgozni, de nem tudom, miért. Lehet, csak az az oka, hogy én magyar viszonylatban nemigen panaszkodhatok semmire, de akkor sem értem.
Na mindegy.
 | jimnie on Munka |
 | Leo on Munka |
 | Ang on Hétfő – kedd |
| jimnie on Hétfő – kedd |
| Ang on Hétfő – kedd |
