PÉNTEK: kávé, még kávé, forrócsoki, kávé, forrócsoki, irodalom, keresztrejtvény, kocsmaszándék, hullafáradtság, alvás, szédülés, levertség.
SZOMBAT: ischler, ötös busz, cluedo (ahol megint nyertem, pedig Eszter folyton azt hiszi, ő fog nyerni, nagy a szája : D), Buddha-szobrok, angyalkák, céklapor, feketeribizli-por, tarhonya, ötös busz, ZNI, vodka-narancs, kis hülye előttünk, sok hülye mögöttünk, ötös busz, alvás.
VASÁRNAP: gyerekfelvigyázás, üvöltözés, kiabálás és szinonimái.
Szórakoztató nap a Parlamentben. Frakcióülés, bizottsági ülés, díszebéd – el tudnám fogadni minden nap : D Biztonsági őrök névtáblákat adnak, rajta megtisztelő feliratok: “Országgyűlési jegyző”, “Kabinetvezető” és hasonlók. Az ülések olyanok, mint a Budapesti Bábszínházban – kikre tervezték ezeket, húszkilós gebékre? – de amúgy a program érdekes és szórakoztató. A bürokrata személyzet képviselő uraknak és asszonyoknak hívott minket. Ötvenöten voltunk, közülünk tíz ember csinált is valamit, a többi nézte, ahogyan vitatkoznak – maradandó élmény! A törvénymódosításokat külön-külön kellett megtárgyalni, és minden baszt külön megszavazgatni a végén azokkal a vicces nyomógombocskákkal, amit az igazi politikusok használnak. Persze nagyon komolyan meg volt kreálva az egész, külön frakciók és bizottságok üléseztek össze-vissza, külön szempontrendszert kaptunk mi is, hogy milyen a pártunk, mik az erősségek, mennyire vagyunk szélsőségesek, stb. Nem volt teljesen kristálytiszta az egész, de annyiféle irat, szavazás, paragrafus és minden szarság várt elintézésre, hogy egész nap ott voltunk.
Csak az elnököt irigyeltem, aki úgy trónolt a felsőház pulpitusán, mint valami király, ő fegyelmezte a frakcióvezetőket is, amikor összevesztek az egy négyzetméterre jutó graffitik meghatározásának problémáján. Én akartam az országgyűlés elnöke lenni, de a megtisztelő posztot nem kaptam meg – amúgy a mostani elnök tök béna volt : ( De lesz két hét múlva is ülés, majd akkor megkérdezem, nem lehetnék -e elnök : D
Bár a törvénymódosításunk második paragrafusát leszavazták, azért jó volt : )
Nem tudom, miért kezdtem el írni. Elkezdtem egy hosszú novellát a hárshegyi táborról, tulajdonképpen borzalmas téma, maga, ahogy írok, az is borzalmas, vontatott, hosszú tagmondatok, vesszőkkel tagolva ezer felé, tulajdonképpen ez a mondat is ilyen, amit most írok, mert már tíz vessző van benne. Virágnak tetszett egyébként, úgyhogy annyira mégsem lehet rossz.
Nyarat akarok. Meleget, és ötvenezer forintos bérletet a Gellértbe meg a Széchenyibe, amit véletlenül kaptam ajándékba, fürödni akarok az antik szobrok között, koktélt inni és beszélgetni. Persze mindezt ingyen. Miért oly’ lehetetlen?
Tudom, nem szép dolog. „Mi a faszt káromkodsz te annyit, baszod?” – kérdezik sokan. Nem tudom, de káromkodni valahogy kurva jó. Képtelenség leszokni róla.
Vannak bizonyos szavak, amik mindent helyettesíthetnek, ezért imádom őket. A „szar” a tipikus esete annak a szónak, amivel bármit ki lehet fejezni. „Add már ide a poharat” helyett mondhatjuk azt: „add már ide azt a szart”. A „szar” jelentésköre határozottan bővülő tendenciát mutat: a fekália mellett már a sárgaborsólevest és a matekdolgozatot is helyettesíthetjük ezzel a szóval. Bármit.
Hasonló a „basz.” Az aktuson kívül szinte bármire használható, hasonló a multifunkcionalitása, mint a „szar” szónak. „Mi ez a basz a kezeden?” – kérdezhetjük például, ha barátunk beszerzett valami világító, kínai szarságot a kezére.
Furcsa, de a teória úgy tartja: az káromkodik, akinek gyér a szókincse, nem túl választékos a kifejezésmódja. Én nem érzem azt, hogy elkorcsult, gyér szókincsem lenne, ám ez nem akadályoz meg a káromkodásban.
Melyik mesében volt az, tudjátok, hogy meg kell húzni egy befőttesgumit a kezeden, ha káromkodsz. Úgy látszik, elfelejtettem, szenilis vagyok, szörnyű.
Miért van a környékünkön ennyi gyógyszertár? Két villamosmegállónyi körzetben összesen hét. Négy villamosmegállónyi körzetben pedig tizenhárom. Nem túlzás ez egy kicsit?
Ellenben virágbolt szinte nincs, papírbolt sincs, éjjel-nappali van egy.
Vagy mi valami beteges kerületrész vagyunk? (mondjuk ez lehet, a Hermina úti rendelőben több az egy négyzetméterre eső ember, mint Indiában). Vagy esetleg… Esetleg…
Nem.
Tüköry utca <3
Régen szánkóztam már, akkor is a Városligetben, a Királydombon, nyolc évesen, enyhe lejtőn.
Hát ez megdöbbentően más volt. A Normafára mentünk, ami más kategória – kurva nagy hegyek mindenütt – , én ráadásul nem vittem kesztyűt, rendes ruhát, semmit. Azt hittem, ott halok meg. A kezem körülbelül öt perc után nem tudtam mozgatni, mindenem hóval borított. Leejtettünk valami szart egy domboldalon – semmi perc alatt felhozom, gondoltam.
Lefelé könnyű volt. Visszafelé a 36 méteres távot húsz perc alatt sem tettem meg. Nem tudtam feljönni, mindenütt ez a rohadt hó és jég… Vicces lett volna a helyzet, ha nem lett volna mínusz tizenkét fok.
Valahogy hazakecmergett mindenki. Egyáltalán hogy volt annyi eszem, hogy az év egyik leghidegebb pontján elmenjek a város egyik leghidegebb helyére?
Olyan rossz visszagondolni életem legbalfaszabb napjára. Valamikor 2008-ban lehetett, amerikai milliárdos rokonaink érkeztek Budapestre. Jössz? –kérdezték a szüleim, amikor felhívták őket, hogy meghívnak mindenkit valami puccos étterembe.
- Dehogy megyek – mondtam. Nem vagyok kíváncsi rájuk.
Persze később megbántam.
Huszonegy családtag várta a rokonokat. Meg is érkeztek, ettek is valamit – ezt nem bántam meg, nem szeretek étterembe járni -, de a látogatás végén minden jelenlévő ember – férfi és nő, gyerek és felnőtt, MINDENKI – kapott ezer dollárt. Összesen huszonegyezer dollárt.
Persze a jelenlévők utána rohantak a Louis Vuittonba, a Furlába, a Griff Gentleman faszomtudjamibe. Kárörvendés. Hát igen. Megvan a jutalma annak, ha valaki kibír két órát.
Kaptam volna majd’ negyedmillió forintot, ha elmentem volna enni.
Csak én lehettem ekkora balfasz.
Ez érdekes nap volt. Péntek, persze.
Tíztől egyig volt órám (ebből egy lyukas), volt egy zseniális testnevelés reggel. Persze az udvaron futkorásztunk (-9°C, ráadásul ez a belváros közepén – mi lehet a külvárosban?o.o), de az egyik fiúval bekéredzkedtünk az ÜRES tornaterembe, majd kidobóztunk egy 1 méter átmérőjű labdával, kettesben. Maradandó élmény volt ez is – sajnos hamar vége is lett az órának.
Utána angol helyett lyukas – izgalom, hogy fejezzük be a novellaelemzést irodalomra -, majd irodalom, ahol valami idióta szövegértést írtunk, ami ugyancsak felejthetetlen perceket okozott. Erről ennyit.
Bent lebzseltünk még kicsit az óra után, mesét néztünk : D De nem sokáig, mert egyesek spanyolfaktra mentek, egyesek kocsmába, egyesek a Fiumei úti Sírkertbe. Ezek közül éppen egyik sem vonzott, hazajöttem.
El akartam menni nadrágot venni, de valahogy mégsem mentem – leginkább azért, mert kurva hideg volt -, úgyhogy kicsit aludtam, majd elindultam LOP-ra. Eddig négyszer maradtam le a koncertről, de most nem : ) Virág 18.45-re citált oda – persze azt nem tette hozzá, hogy a koncert 20.30-kor kezdődik – , és sikerélményben volt részem: 18.26-kor indultam el, és odaértem. Hű. Fasza.
Megjött Zoey, valamint az eddig ismeretlen T-Bone is, majd Ang, DD és Tenshi is, akit nem láttam háromnegyed éve, de örültem, hogy ott volt. ^^
Meghallgattuk a fergeteges előzenekart – különösen jó volt az Egyik Sem Együttes neve sincs száma -, majd a színpadra került a LOP, egy csinos töltöttgalambbal az élen. Jó volt a koncertjük egyébként, bár nem olyan metalos, ahogy elképzeltem : D
Megjött NM. Neki is örültem, mert őt is nagyon régen láttam. Ööö… Ezután már nem volt sok említésre méltó a Backstage-ben, kivéve azt, hogy éppencsakmajdnem megnyertem két jegyet a Bikini-koncertre.
Átvánszorogtunk a Bajza utcába, egy áraiban sokkal kedvezőbb kocsmába, ami kívülről tök sznobnak tűnt (első kép: fehér damasztabrosz az asztalon, karkötőkkel), de odabent elbájolóan proli volt. Ittunk fröccsöt, bort, almalevet, baileyst, jim beamet, Eszter valami tiramisu-likőrt is kért, amit rögtön fel is borított. A fél asztal úszott abban a szarban, de a pultos jó fej volt: hozott újat, és nem számolta fel a kiborított italt.
DD elment. (Már korábban is elment, csak visszajött később – hiányoztam neki), pedig azt hittem, csak vécére megy O.o Utána Eszter és barátnője is elmentek, reméljük, hazaértek épségben : D Ekkorra mindenki ezt hitte rólam, hogy részeg vagyok – 2 deci bortól, egy liter fröccstől, 2 deci sörtől, egy kis baileystől és nem tudom, mitől? Tényleg nem voltam az. Viszont tény, hogy nem tudtam egyenesen járni, de egyensúlyérzékem sosem volt.
Majd – 23.30 körül – elkaptam az utolsó előtti trolit, majd az utolsó villamost, és sikeresen hazaértem.
A torkom még fáj azért.
 | jim on Eddig |
 | seren on Eddig |
| Jim on Eddig |
 | Áron Keresztényi on Eddig |
| Áron Keresztényi on OGY |
